Talán kissé önkényes módon, de megérkezésemre helyeztem a régi idők végének időpontját. (Tagadhatatlan tény, hogy velem és lényeimmel sok új dolog érkezett meg a Birodalomba, hogy ezek jók avagy rosszak voltak-e, másokra kell bízzam.)

Érkezésem környékén nyíltak meg a kapuk a Külső Területekre, ahol a mai napig a legtöbb lény él szabadon és meglehetősen félvad módon, a Belső Terület javarészt a különböző ellátóházakból, a kezdeti életterekből áll össze, legföljebb a beteg lények vagy a vizsgálatra jövők, a regisztrációra szorulók, a biztonságos ellést akaró kancák jönnek be.

A Külső Területek hamar normális életterekké lettek, a Belső rejtett lett, a legnagyobb vészek idejére.

A legelső kikerülők lények voltaképp azt tették, amit mindnyájan a Vadvidéken most: próbálták felfedezni (amennyire mágikus vidékeket lehet) és belakni. Akkoriban az élet békés volt és mégis izgalmas. A lények gyakran botlottak egymásba, ismerkedtek, tanultak egymásról, felfedezni indultak, és lenyűgöző új helyekre vetődtek el. Szerelmek szövődtek, csikók fogantak, és abban a csodás aranykorban a párbajok is jó véget értek.

Sokan estek át változásokon, sokaknak kellett megszokni az új életet, de az bizonyos, hogy akár az új vidékek megjelensée akkoriban, akár az azóta is kitartó barátságok megszületése azt mutatja, hogy igazi simbelmyne-i élet volt az.

Akkoriban a nevelők közül sokan vagy nem léptek ki a Külső Területre, vagy a Belsőt is elhagyták.