Tavaszv�gi T�z

A nagy meleg k�zeledt�vel ez a k�l�nleges nap is elk�vetkezett v�gre! A Birodalomban a heves, szinte hiszt�rikusan v�ltoz� tavaszi id�t a T�z Birodalm�nak hatalmas l�vafoly�sai �s t�zkit�r�sei b�cs�ztatj�k!

Mi pedig v�rhatjuk v�gre az �ldott Nyarat! A pihen�s, a napf�ny, a b�ke �s boldogs�g korszak�t!

„Csak a der� �r�it sz�molom”,
mondta p�r sz� s egy vasr�d a falon,
a nap�r��. L�ttam �n is a
latin sz�veget, s lelkem b�nata
irigyelte a vid�m �reget,
aki oly b�lcs bet�ket v�setett
a buta k�be… B�r, ki tudja, nem
r�gt�nz�s volt-e csak, szellemesen
dacos sugallat az a gondolat?
Dac �s sugallat bennem is akadt
egykor, de az �rny mindig sulyosabb
maradt a f�nyn�l… A felh�k f�l�tt
kellett volna elfogni az �r�k
t�nd�kl�st! a nap arany �rviz�t,
tenger�t! az �des k�nnyelm�s�g
lepkesz�rnycs�k� pillanatait,
s f�k�pp azt, melyben a m�mor lakik,
az ifj� gy�ny�rt, melynek k�sei
m�sa most annyi v�ddal van teli:
a szeszk�nt libben�t, a legvadabb,
a vill�mgyors tigris-szitak�t�t,
a k�kzom�nc t�zet, a zizzen�t,
ki kedves�vel a k�j nyolcas�t
gy�r�zve libben l�ng-deleken �t
s alkonyi cs�nd�n!… Tavak, mocsarak
szitty�i k�zt, szikr�z� �g alatt
ma is sz�llok �n… csak testben �reg…
(Nono! – mord�l bennem a sz�rnyeteg
igazs�g)… Igen, azt a testtelen
�sz�st, lebeg�st k�ne, istenem,
ut�l�rni, a k�nny�t, �gy, amint
a gyermekkor csin�lta, most, megint:
a sell�k�t a v�zben, sz�nyog�t
f�tyolk�d�ben, csak az �r�k �g
�r�k haj�sa lenni, ahogyan
ma is visz a k�pzeletem-agyam,
valah�nyszor p�rologtat-emel
a k�p, mint karmestert a p�lca, mely
fuvol�t zend�t s k�rt�t s heged�t!
�h, igen, a f�nyt, napot, a der�t,
illatok t�nc�t, sz�lhalk �zik�t,
s fent a k�kben a habos g�z�k�t,
azt kellene most visszahozni, hogy
�tj�rjanak uj, forr� �ramok,
nem a gr�nlandi sz�rnyek, nem ezek
a jegesmedve s rozm�r hidegek,
melyekt�l annyit szenved a szeg�ny,
hogy a pokolba v�gyik, s annyit �n; –
kinti r�m�kt�l f�lve hallgatom
Mozartot, s t�n�d�m a tavaszon
vagy ak�rcsak a mult ny�ron (pedig
az is v�n volt m�r, �tven�t�dik!):
�s fels�hajtok: gy�gy�ts meg, Zene,
te, Mindens�g�, �des �teme
a f�jdalomnak, Var�zsfuvola,
var�zsj�t�k, te, t�nd�r m�mora
hitnek, rem�nynek: �rnycs�k a falon
a nagy f�nyben, s a sz�vben nyugalom
s �vegpar�zsk�nt �g� sugarak
az �l� lomb tengerz�ldje alatt,
s b�lcses�g, a vid�m �regek�,
amilyen az� lehetett, az�
a nap�r�s�, ki – „Non numero
horas nisi serenas!” – dr�ga j�
intelm�t adja, m�g most is, tan�csul:
„Csak der�s �r�t veszek tudom�sul!”