[3-1]
Uránia mosolya
Kietlen világok, láthatatlan sötét utak,
Fényes ködfoltok a spirál galaxisok alatt.
Óh, te hatalmas, te a minden,
ezért nem látni téged sehol sem.
Fantáziák vad képzetében
csak alkotóját sejtem:
ím itt egy arc, s vele
megannyi jó barátom.
Szem, mely körül
könnyként csillogunk.
Hajfürt körül leng
lassú ritmusunk.
Mert itt minden egyszeri,
teremtményei ismételhetetlenek,
utoljára látom csodáit e nagy
végtelennek.
S újak születnek, nélkülem
jönnek világra,
nem lehet bennük részem,
mennem kell az új irányba.
Nincs idő, nem létezik tér
sem.
Káprázatok közt üresség
dong itten.
Lét - nem lét kérdése választalanul
susog.
Ajkaikra tették ujjaikat
a csillagok.
S tovább, egyre csak tovább,
remélve,
hogy élerhetem egyszer Urániám mosolyát. |
Fulladás
Tenger végtelenje
zsongott előttem.
Nap ásított a horizonton.
Megvilágította arcomat.
Hideg volt a víz
Lábamban minden íz
kiáltott.
Hullám söpört szerte-szét,
s megtört a sziklákon
s rajtam.
A Nap már lebukott,
Követtem.
Ölelt a kékség
Fejemből minden kétség
elszállt: meg kellett tennem.
'Súgd meg neki, hogy szeretem'
Mondtam.
A buborékok messze szálltak fölöttem.
Égi fény táncolt,
Mintha sajnált volna.
Átengedtem magam a mélyésgnek -
Behunytam szemem. |
[3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
