A huszonötödik óra
23:13-kor még fenn vagy. A holdtól nem tudsz aludni. Hogy űzd el az unalmat? Hirtelen felrejlik benned az ötlet: megvárhatnád az éj felét – a huszonnegyedik órát. Izgalommal tölt el a gondolat – a szellemek órája! A terv végképp felébreszt, mostmár véletlenül se tudnál elszenderedni. Miközben vársz, fantáziád szárnyra kél az ismeretlenbe, boszorkányokról és szörnyekről mesél, s sejtet mindenféle lényt a vakságban.
23:54-kor sem vagy fáradt. Vajon kikkel fogsz találkozni? Csak még jobban fülelsz a mély csendbe. Noha semmi nem hallatszik, te már érzed a lépteket, hallod a szuszogást, a falak lélegzetét. Pár perc múlva minden életre kel. Csak várni kell. Aztán megszólal kint az öreg falióra: Gong …. gong … gong … gong.
S egyszerre minden szertefoszlik. A lázas képzelgés eltűnik, és csak te maradsz a sötétben – egyedül. Hol vannak a szellemek? Mi történt a rémekkel? Miért nem jön senki?
Csak egy messzi károgás.
Öt percbe telik, míg kijózanodsz. Visszafekszel az ágyra, amin eddig ültél, szívedben vegyes érzelmek lakoznak. Értetlenség, csalódás, keserűség - igen, ezekkel alszol ma együtt. Te mindent megpróbáltál: ébren maradtál és megvártad. Lám, még te sem tudod átlépni a határt, melyet az Élet szabott az emberi világ és a huszonötödik óra között.
Negyedik gong. Csak egy leheletnyi másodperc – vagy még annyi sem az emberek világában. Senki nem látja, amikor erre az egy másodpercre megváltozik minden: a hold elsötétül, az erdők még láthatatlanabb lesznek. A házfalakon megelevenednek az árnyékok. Az utcákon idegen levegő terjeng. Sárkány szeli át az égboltot, pillanatra takarva el a csillagokat, árnyékot húz maga után. Rémlovak törnek elő a sűrűből, lápok
szagát hozva magukkal. A lámpa póznáról kobold tekint le lustán, vigyorin. Most övék a világ. Egy órára minden az övék. Az út melletti árokparton krokodilok tolonganak. Az utcákon lelkek lejtenek táncot. Hangszereken trollok és gnómok játszanak. Emberfia most nem kívánatos itt. Igaz, még a házban sincs biztonságban: lámpádon kígyó tekereg. Székeden démon ül magányosan. Szeme a messzeségbe réved. Tán a világról mindenségéről gondolkodik. Ő nem híve a kinti ricsajnak.
A téren battyogó ember lép. Kocsmából tart haza. Ha józan lenne se hinne szemének, ha látná a körülötte táncoló lényeket. Egyik gúnyolja, másik neveti. A fején törpe gugol, pálinkás üvegére béka kapaszkodik. Természetesen senki se bántja. Egyik sem lop el semmit. Jól tudják a szabályt mind.
Aztán a sebesen szaladó mutató moccan arréb. Egy órája az utolsó gongnak, de az idő csak egy másodperc. Mindenki felfigyel: a zene abbamarad, a gondolkodó is visszatér a valóságba.
A hold felfénylik, a távoli erdő ezüstös. Az utca üres, a lámpa oszlopon varjú károg. Mintha semmi sem történt volna. Ennyi maradt nekik. Egy órára övék volt a világ, s holnap újra övék lesz, mert az éjfél és az utána következő perc között mindig ott lappang a huszonötödik óra. |