Simbelmyne
Köszöntünk!

 

 

 
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mennyien látogatták eddig az oldalt ?
Indulás: 2005-06-19
 
Vendégkönyv
[35-16] [15-1] [Archívum]

2010.07.28. 17:04 Idézet
Eris

Avatóvizsga: van/nincs (felnőtt lényekhez is bekerülhet, ha a leckéket elsajátították)

Alapképzés: van/nincs

(erre a mintára)
Harcengedély: van/nincs

Szakosodás: (az érdeklődési körbe kerülhetne szélesebb megfogalmazással, szabadabb kifejezéssel hogy mennyi minden érdekli a lényt, ide meg az iskolai szakosodása neve)

Szakosodás leckéi:

Mivel a tanítás során úgyis leírja mindenki, h mit tanít a lénynek, szerintem a leckéket Alapképzés esetében, meg az Avatóvizsgánál nem kell beírni. Ott a vizsgához elérésnél elég lesz megnézni minden lecke megvan-e. Aztán a vizsgával az (remélhetőleg) rendben zárul is.

A szakosodásnál se muszáj, csak.....valahogy jelölni kéne, h választotta a lény a szakot, ÉS aztán teljesítette, megtanulta. Mondjuk azt lehet akkor így is:

Választott szak: (ez az, amit kiválasztott, és épp tanulja)

Elvégzett szak: (sikerrel befejezte a leckéket, hivatalosan is Harcos, Gyógyító, Kutató stb stb)

 

Ez a tippem.


2010.07.25. 18:24 Idézet
Eris

Avató-vizsga-tipp  felnőtt lényeknek:

Saját jármódjaiban képes kitartóan és gyorsan mozogni

Tisztában van a Mágia alapjaival

Ismeri, vagy minimum sejti saját elemét

Más lényekkel képes együttélni (fenyegető és baráti viselkedést megkülönböztet)


2010.07.25. 18:00 Idézet
Zyta

Megpróbálom, több rövidebb részletbe elküldeni, hátha akkor...

Harcos

-fizikai erővel

-mágiával

-vezető(csapat koordinátor)

-mester


2010.07.25. 17:41 Idézet
Zyta

Bocs az előző írásért, csak volt, hogy nem küldte el és nem akartam feleslegesen gépelni egy csomót.

Szóval én így képzelném a szakosodás.Próbáltam mindenkitől mindent összeszedni.Persze ez csak egy ötlet, hátha ihletet kaptok.


2010.07.25. 17:37 Idézet
Z

próba


2010.07.24. 16:04 Idézet

Uniknak:

Jelenlét elrejtése
Aura lecsökkentése
Alapfokú álcázás (szarv elrejtése)

Beszéd
Idegen kifejezések megértése

Hívásra a nevelőhöz sietni
Idegenek elfogadása
Idegen elemek és varázslatok elfogadása

Úszás
Víz alatti légzés

Idegen varázs felismerése
Pajzs emelés önvédelemre

Mágikus harc alapjai
Fizikai harc alapjai

Hegymászás
Mocsárjárás

Vízfakasztás
Fűnövesztés

Fürkészvarázs

Kitörés szabályozása

Alapfokú elsősegély (sebek, gyenge méregzések, ártó varázsok lelassítása)


2009.09.20. 17:56 Idézet
Koni

Hel-ló!

Én is kaptam címeket MF-en és gondoltam S és Te is megérdemelsz párat, Catly:

Ha te is szeretnél néhány oldalt kitüntetni: //gportal.gportal.hu/gindex.php?pg=31199810


2009.06.30. 12:22 Idézet
Eris

http://www.youtube.com/watch?v=FcpamvLB2JU

Hi! Ezzel a fenti kis videóval szeretnék mindenkinek romantikában, fantáziában, örömökben, szépségekben gazdag nyarat kívánni!

Minden Simbeles tagnak remélem, hogy Walt Disney elég nyomós ok, h végignézzétek....Főleg, hogy ez egy hivatalosan nem létező rész, egy törölt darab.....:) Személyes meglátásom szerint pedig gyönyörű.....Azok a szárnyak.......

Timi, Neked külön a madár miatt, Koni, Neked külön a zene miatt, Catly, Neked külön tudod, hogy mi miatt ajánlom nagyon! :)

Szervusztok!

(Hehehehhehe! Méghogy nincs mágia: az ellenőrző kódom alant egy fura szó, a második pedig: "pegasus"!! Most először pötyögöm be örömmel ezt a vacakot.....)


2009.06.28. 15:38 Idézet
Little

Photo Flipbook Slideshow Maker


2009.06.08. 22:09 Idézet
Eris

Dafke ide teszem be! :D

Főleg, mert nem az én honlapom, nem azt reklámozom, és úgy bánt, h tavaly augusztusi az utolsó itteni bejegyzés!


2008.09.01. 19:14 Idézet


2008.07.28. 11:25 Idézet

Szia!Itt az emléklapod:

Meme


2008.07.10. 13:10 Idézet

Szia Catly!
Megint én vagyok, Danyel. Gondoltam csinálok egy-két userbart az oldalnak ^^





Használjátok egészséggel :)
Danyel

Köszönjük szépen!


2008.06.19. 16:47 Idézet
Egy újabb év tellt el.


Immár 3 éves lettél - hol gyarapodtak látogatóid, hol megfogyatkoztak. De épp ez benned a csodálatos: Nem vagy idejétmúlt, és nem is leszel. Te magad nyújtottál megannyi ember fantáziájának otthont - ezzel összehozva azokat a közös érdeklődésű embereket, akik talán az életben nem találkoztak volna sose.
Épp ezért - immár " hagyományosan " - évenként valakitől mindig kapsz egy kis meglepetést.
Amikor 1 éves lettél közösen - Eris és Én - összeállva dolgoztunk egy kis verses-rímes-könnyfakasztós köszöntőn, amit sikerrel nyújtottunk át Catlynek, a megteremtődnek, aki igencsak meglepődött.
A második év már magányosabb volt: Egyedül kezdtem neki egy kis köszöntőnek, amit - ismét nagy meglepődéssel - fogadott a közös barátunk.
És most elérkeztünk a 3. életéved napjához, ahhoz a naphoz, ami most van. Nem volt valami könnyű dolgom - a Photoshopom befuccsolt, már csak egy szépecske brushra futotta, a többit a hagyományos Paint-tel kellett összehoznom.
És most, az utolsó pillanatokban, amikor már-már le is jár a netezési időm - igen, köszöntőt írok.

Nem olyan könnyű dolog ez: Kitárni a szíved az emberek előtt, hogy mit gondolsz, mit érzel - ez csak a szerencséseknek adatik meg. Ám én mégis ezzel próbálkozom.
Miért?
Mert szeretem Simbelt. Az a 3 év, amit nekem adott, nagyon jó volt. És még remélem, többet is ad majd.
Mert mit is adott?
Barátságot, szeretetet. Na meg két gyönyörű lénnyel is megörvendeztetett: Ewerynnel és Khorallal. És persze 2 nagyon jó baráttal: Catlyvel, és Erissel.
Sorolhatnám még, hogy mi mindent érzek: De időm nem futja rá. Inkább nagy-nagy szeretettel idézek egy ismeretlentől:

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”


By Danyel


2008.06.10. 23:41 Idézet

Mindenféle hibát el fogsz követni, azonban ameddig nagylelkű maradsz és igaz, de egyúttal a végsőkig kitartó, nem tudsz komolyan ártani a világnak, és még nagy bajt sem tudsz okozni.


2008.05.26. 19:08 Idézet
Sólyom (III. 20. - IV. 19.)

  Remek megfigyelő képességgel rendelkezik, rendkívül dinamikus egyéniség. Feszültségben telik élete, hiszen állandó készenlétben áll, még véghez sem vitte egyik tervét, máris új lehetőségekre vár. Értékítélete olykor nem megfelelő, nem tudja mérlegelni az egyes lehetőségek jelentőségét. Optimista, nyílt lapokkal játszik, s fontos számára személyes szabadsága. Olykor tapintatlanul viselkedik, ami a szívén, az a száján.

Hód (IV. 20. - V. 20.)

  Ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, a változás, s az új dolgok kizökkentik megszokott egyensúlyából. Nem szereti a kockázatot, ezért minden tervét alaposan átgondolja, majd ha törik, ha szakad, véghez is viszi azt. Fontos számára a biztonság és a kényelem, nem veti meg a testi örömöket. Becsületes és megbízható ember, s nem vágyik vezető szerepre.

Szarvas(V. 21. - VI. 20.)

  Rendkívül energikus, mozgékony alkat, állandóan az új dolgokat kutatja, számára nélkülözhetetlen a változatosság. Szinte minden érdekli, egy dologgal azonban nem tudja hosszabb ideig lekötni magát, így ismerete felületes lehet. Könnyen szót ért bárkivel, jó társasági ember. Munkájában is csak akkor várható el hűsége, ha megmarad személyes szabadsága.

Harkály (VI. 21. - VII. 21.)

  Intenzív érzelmi életet él, s hangulata gyakran változik. Párkapcsolataiban hűséges és ragaszkodó, életében a család tölti be a főszerepet. Mindig segít a bajba jutottakon, de a legnagyobb figyelmet szeretteire fordítja. Olykor igen szeszélyes lehet, hangulata ingadozó. A karrier számára csupán lehetőség, nem pedig cél. Munkájában és magánéletében egyaránt hűséges.

Lazac (VII. 22. - VIII. 21.)

  A lazac jegy szülötte, akár maga a halak királya bátor, s elegáns küllemű. Sokat ad megjelenésére, életében az anyagi biztonság fontos szerepet játszik. Igen nagyvonalú, s jószívű ember. Jó vezetői képességekkel rendelkezik, s mindent megtesz célja elérésének érdekében. Nem szereti ha irányítják. Melegszívű, de néha túl büszke és arrogáns is lehet.

Barnamedve (VIII. 22. - IX. 21.)

  Akárcsak a természetből ismert barnamedvének, e jegy szülöttének is két oldala van. Bár nem szeret vezető pozícióba kerülni, főnökként is megállja helyét jó szervezőképességének, racionális gondolkodásmódjának köszönhetően. Jó esetben igazságos, ha azonban átesik a ló másik oldalára, túlzottan kritikus is lehet. Életében mindent gondosan eltervez, s nem szereti a váratlan, új dolgokat. Felelősségteljes és precíz, így munkahelyén általában hamar nélkülözhetetlenné válik.

Holló (IX. 22. - X. 22.)

  Bár Európában a hollót negatív jelképnek tartják, az Indiánok kultúrájában nagy tisztelet övezi. Akárcsak a holló, e jegy szülötte is képes minden körülményhez alkalmazkodni. Diplomatikus, kerüli a konfliktusokat. Társaságkedvelő, s talán éppen ezért fél a magánytól. Fontos számára az egyensúly megteremtése, s az, hogy hasznossá tegye magát.

Kígyó (X. 23. - XI. 22.)

  A kígyó minden esetben feltalálja magát. Nemcsak a materiális tudományok érdeklik, de gyakran kutatja a lélek mélységeit, s a mágia tudományát is. Rendkívül elszánt, akaratát minden esetben érvényesíti. Ha egy célt kitűz maga elé, mindent megtesz azért, hogy véghez is vigye. Reakciói olykor hevesek, kiszámíthatatlanok, s heves vitákban a kompromisszumot sem fogadja el.

Bagoly (XI. 23. - XII. 21.)

  A bagoly a bölcsességet jelképező madár. Számára a függetlenség létszükséglet, nem szereti a kötöttségeket. Ha ráun valamire, azonnal továbbrepül és keres valami mást, érdekesebbet. Szereti a vitákat, kitűnő beszélgetőpartner. Végtelenül idealista, így mindig valamilyen magasabb, fennkölt célért küzd.

Lúd (XII. 22. - I. 19.)

  Állhatatos, megfontolt és előrelátó. Soha nem vág bele hirtelen semmibe, minden tervét alaposan megfontolja, mielőtt elkezdi annak megvalósítását. Reálisan gondolkodik, nem szereti az álmodozást és a kockázatvállalást. Olykor akár túlzottan szigorúnak, ridegnek is tűnhet, pedig egyszerűen csak megfontolt, és alapos.

Vidra (I. 20. - II. 18.)

  Fizikailag és szellemileg is energikus, mozgékony. Szereti az új és váratlan dolgokat, a kalandokat. Lételeme a változás, de ha talál egy magasabb eszmét, szívesen vállalja az állandóságot. Nem szereti az unalmat és a kötöttségeket, újító, forradalmár természetű, s mindent megtesz azért, hogy a világot jobbá tegye.

Farkas (II.19. - III. 20.)

  A farkas jegy szülötte igen érzékenyen reagál mások reakcióira. Fél az érzelmek kimutatásától, mivel úgy hiszi, ettől sebezhetővé válik. Néha szüksége van egy kis magányra, amikor nyugodtan átgondolhatja terveit. Rendkívül melegszívű, érzelmes és segítőkész.

Barbi

indián horoszkóp.


2008.05.26. 18:57 Idézet
Kemény csaj vagy?

Mindent megszerzel magadnak? Vagy hamar feladod, ha akadályokba ütközöl? A GIRL! tesztjéből kiderül, hogy van-e benned elég erő, vagy inkább kicsit nyámnyilán viselkedsz...

  1. Hogy kelted fel új matektanárod figyelmét?




  2. Milyen stratégiát választasz, ha összevesztek a barátoddal?




  3. Mi az a dolog, amitől teljesen kiborulsz?




  4. Számodra mi az igazán aljas dolog?




  5. Tanárod azt akarja, hogy esküdt ellenségednek segíts egy kiselőadás megírásában.




  6. Szerinted milyen tulajdonságok jellemeznek téged?




  7. Miről álmodsz a leggyakrabban?




  8. Kiket hívnál meg a bulidra?




  9. Mire vágysz a legjobban?




  10. Mely színek állnak hozzád közelebb?




  11. Fél éve szakítottatok a barátoddal. Most újra találkoztok. A srác állati jól néz ki és ezerrel nyomul.




  12. Hogyan viselkedsz, ha valaki megbánt?




  13. Tegyük fel, belebújhatsz egy híres ember bőrébe. Ki lenne az?




  14. Hogy folytatnád a következő történetet? Kata úgy érezte, meghasad a szíve. Ott állt előtte Éva, akinek lehet, hogy viszonya volt Mátéval, akit Kata annyira szeretett. Vett egy nagy levegőt, és...





2008.01.20. 15:53 Idézet

Előző bejegyzés írójának üzenem:

www.howrse.com - ez az angol változat, talán többen értik.

És jó ideje ismert.

Eris


2008.01.20. 14:26 Idézet

Szia!

Szereted a számítógépes-internetes játékokat? Szeretnél egy saját-vagy akár több lovat nevelni egy teljesen élethű (nem Gportálos) neveldében ráadásul ingyen?

 

Most itt a lehetőség! Kattints ide és regizz! Bár a játék német, szerintem mindent érteni fogsz, de ha mégsem, írj ide:) Bármiben szívesen segítek!

 

Így regizz:

 

Katt ide,

menj a "Spiel bei Howrse beginnen"-re, válaszd ki, hogy lovat, vagy pónit szeretnél-e, a "Gib ihm einen Namen"-nél nevezd el,  válaszd ki, hogy mént(männlich) vagy kancát(weiblich) szereznél-e.  Nyomd meg a "Registrierung fortsetzen"-t, 

Utána válaszd ki a ló/póni fajtáját és színét. Majd klikk az „Anmeldung fortsetzen”-re!

A „Meine E-mail Adresse”-hez írd be az e-mail címed,  a „Mein Login”-hoz a választott felhasználóneved! Utána írd be kétszer egymás után a választott jelszavad!  A „Mein Sponsor”-hoz be lesz írva, hogy #Horsefan#, azt csak hagyd úgy. A Mein Land-hoz keresd ki, hogy Ungarn.

 

Majd klikk az „Anmeldung beenden”-re és már kész is vagy!

 

Fontos, hogy minden nap el kell látnod a lovadat és le kell raknod a Reit-Level vizsgákat. Ezekben tudok segíteni, nekem megvan az összes válasz. Ha nem érted, mit kell csinálnod a lovaddal, írj!

 

Jó szórakozást és sok sikert a játékhoz!

#Horsefan#


2008.01.13. 16:59 Idézet

Az igazi szeretet ajándék:

nem kérheted, és nem is követelheted,

ahogyan ő sem kér,

és nem követel semmit.

Van, ha életre hívod;

és nincs, ha elvárod,

hogy legyen.

Földi eszköznek semmi hatalma felette.

üdv:Terez


[35-16] [15-1] [Archívum]

 
Simbelmyne időjárása

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Gyülekezőtér
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!