[30-11] [10-1]
Az első
Draugherit hihetetlenül sok időt töltött Strangerrel. Eris egyáltalán nem örült egy ilyen veszélyes lénynek, főleg, hogy egy kis kedvencének ártott, de végül elfogadta a maradását, azzal a feltétellel, hogy lehetőleg semmi baj nem lesz és Draugherit kezeskedik mindenért, főleg a lény fejlődéséért.
Idővel, rengeteg győzködésre és itt-ott Eris utasítására végül mindenki elfogadta a teremtményt, főleg, mivel látták, hogy neki milyen fontos.
Izabó megengedte, hogy a ménes rejtekhelyének mélyén szállásolja (vagy inkább zárja?) el.
Rengeteg időt töltött vele és rengeteg energiát ölt bele, hogy valamit tudjon kezdeni Strangerrel.
Órákon át beszélt hozzá telepatikusan és szóval is, de hiába. Úgy tűnt, hogy a lény elfogadja a jelenlétét és a szállítást, de semmi többet nem akar tőle. Úgy tűnt, hogy az ösztönei egy kellemes, segítőkész tényezőt látnak benne, de a kapcsolatra nem akar energiát pazarolni.
Így alapvető dolgokkal kezdett kísérletezni: legalább figyeljen fel a jelenlétére.
A napirend hamar kialakult: a nappalt átaludták vagy Draugherit leckéivel küszködtek (javarészt Draugherit küszködött, hiszen Stranger egyáltalán nem akart ébren maradni a kedvéért), aztán kirepültek és elmentek az ezüstös fűből legelni. Hamar kiderült ugyanis, hogy Strangernek kell az a fű. Draugherit első kóstolásra kicsit hagymaízűnek és rostosnak találta, de semmi többnek. Unalmában legelészett csak, míg Stranger végzett, aztán csináltak valamit a mezőn (pl repültek), majd hazamentek.
Idővel azonban Draugheritnek feltűnt, hogy megerősödött és sokkal állóképesebb lett, és minél többet legelt, annál inkább könnyű volt a munka, könyebb a repülés és sokkal könnyebben lélegzett minden dolga után. Amint rájött, hogy a fű miatt van mindez, némán bocsánatot kért Strangertől. Csak tudnak valammit ezek az ösztönök....
Így kísérletezett tovább, de mostmár állandóan figyelve minden apró jelre. Ám hiába. Ha beszélt, választ nem kapott, ha figyelmet akart, akkor leginkább fájdalmat kellett okoznia, de ezt utálta. Így fedezte fel, hogy Stranger bár el bírja viselni, de féli a fényt és nem szereti az erős színű dolgokat. Sőt, ezektől egyensen retteg. 'Talán Schikarut is ezért támadta meg' merengett egy éjjel 'hiszen nem tudjuk miért nincs személyisége. Talán erős színú lények bántották és a színes dolgoktól való páni félelem maradt csak meg benne. Ezt csak akkor tudhatom meg, ha esetleg visszatérnek az emlékei. Ami nem valószínű. Talán jobb is így...'
A kísérletei során azonban csak közönyt kapott. Stranger elfogadta őt, de nem érezte, hogy bármi többet kellene tennie.
Ha a figyelmét nem a lángjaival akarta felkelteni (amivel csak félelmet ért el), akkor más megoldást kellett találnia.
Így jutott arra, hogy alapvető szelidítésbe fog kezdeni.
'Mit is mondott Eris? Hogy kell a kutyákhoz, farkasokhoz kezdeni? ...Élelem!'
Ekkor kezdte el mindenféle finomsággal kínálgatni, azon kívül hgy továbbra is naponta mentek legelni. Ekkor derült fény a kettejük közti különbségekre: Stranger egyáltalán nem kedvelte a húsokat. De a gyümölcsöket épp úgy ritka nassolásnak tekintette, mint ő. Aztán megtörtént az áttörés: Stranger a vízi herkentyűket szerette.
'Tudtam, hogy megtalálom a ragadozó oldalad!' lelkendezett, mikor a védence vagy három evésre elegendő adag rákot pusztított el.
Így már játszani is hajlandó volt: Draugherit felkapott egy nagyobb rákot és tempósan elindult vele, néha Stranger felé rázogatva, aki erre általában utána lódult és megpróbálta elvenni tőle. Remek kötélhúzás lett a vége! Ami a remény felkeltője volt Draugheritben, az az volt, hogy ezek mindig jámbor birkózások maradtak, sosem durvultak el. Ezt hosszú ideig űzték és Draugherit meg is feledkezett a további folytatásról: jól érezte magát és végre reakciót is kapott.
Végül eljött egy olyan pillanat, amikor Draugherit igazán nehéz helyzetbe került: el kellett utaznia. Végül nem lévén más megoldás, hatalmas mennyiségű rákot halmozott fel kedvenc barlangjaikban, a többitől mágikus úton elzárta őket és nehéz szívvel lelépett. Nem volt mitől tartania: Stranger nem tudta használni a mágiát, ő pedig hagyott hátra egy kis lángot minden barlangban, hogy véletlenül se sérüljön meg vagy fázzon, de akkor sem volt nyugodt.
Három nap múlva érkezett vissza és aggódva repült a barlangjaikba. Aztán amint eltüntette a mágikus zárat, valami elemi erővel elsodorta! Valószínűleg el is veszthette az eszméletét, mert arra ébredt, hogy a földön fekszik valami óriási súllyal a testén és valami úgy szorítja, hogy levegőt sem kap.
Miután kitisztult a látása, olyasmit látott, amitől megfeledkezett a levegő hiányáról is: a súly abból eredt, hogy Stranger feküdt rajta és azért fuldoklott, mert olyan erővel ölelte magához, hogy más talán össze is roppant volna tőle.
Miután a döbbenet kicsit alábbhagyott benne, sikerült olyan pozícióba küzdenie magát, ahol már kapott levegőt, aztán sután felemelte szabadon lévő szárnyát és megpaskolta Strangert, majd megszólalt:
- Hát ennyire hiányoztam?
Stranger válaszul csak dorombolt egyet boldogan... |
Az Idegen
II.
Draugherit három napja még elképedve hallgatta Purple Revenge elbeszélését.
Őszintén hitte, hogy nincs több olyan etermtmény, mint ő. Tévedett volna? Vagy valaki egy ügyes illúzióbűbájjal szórakozott volna? De akkor ki és mi bántotta Schikarut?
Azóta sok ideje volt gondolkozni, de semmire nem jutott. A lény azóta nem mutatkozott.
Úgy látszik, a teremtmény vagy csak érintette Simbelmyne birodalmát vagy addig nem akar visszajönni, míg ő itt van. Purple Revenge, ő és mostmár egyre több eriszi várta, állandóan ötleteket kreálva az elkapásra, hogy újra megjelenjen.
Draugherit nem értette, hogy hogy viselkedhet így egy teremtmény, mégha mégoly fura is, mint ő, és egyáltalán semmit nem értett, amit csak hallott. 'Legel? Támad ok nélkül?'
Schikaru még mindig ájult volt, de Draugherit maga sem hitte, hogy okot tudott volna adni ilyen brutális bánásmódra. Meg kellett várni a teremtményt magát, hogy bármit is megtudhasson.
Míg végül az az idő is eljött...
Szokatlanul sötét éjszaka, ragyogó ezüst szín a közben megnőtt füvön - minden ideális volt.
És végül a kettős (aznap éjjel csak Purple Revenge és Draugherit maradtak) meghallotta a szárnycsapásokat és meg is látták a hihetetlen pegunit, aki leszállt eléjük. Azonnal mohón tömni kezdte magába az ezüstös füvet, körül sem nézett.
Draugherit sokáig figyelte, majd így szólt Reveng-hez:
- Maradj itt, Neked lehet, hogy túl veszélyes lenne!
Azzal kényelmesen odaügetett a másik féllóhoz. Az felkapta a fejét, figyelte, majd hirtelen visszafordult és továbblegelt.
- Üdv! Honnan jössz? - szólította meg Draugherit. Teljesen megfeledkezett arról, hogy mi történt Schikaruval, annyira örült, hogy a hozzá hasonló lény valóság.
De az nem válaszolt. Egy ideig csöndben várt, majd újra próbálkozott.
Semmi válasz.
Aztán hirtelen a lény felkapta a fejét és szimatolt. Draugherit ekkor döbbent rá, hogy a szél feltámadt és Purple Revenge szaga mindent beleng körülötük.
Mielőtt bármit tehetett volna az idegen elhúzott mellette és szédületes vágtában a még mindig hasaló és immár döbbent Revenge felé tartott.
Ő is megindult, de megértette, hogy nem érhet oda időben, így az egyetlen lehetőséget választotta: a mágiát. Egy óriási, lángoló félgömb borult az idegen pegunira. Az nekiment a falnak és felsikított, de fájdalmában. Megpróbált még egyszer nekimenni, de akkor már a földreesett és ott sikított egyet. Hirtelen az új lény szarvából zöld lángok csaptak ki a fogvatartó lángfalra. Féktelen erővel nekifeszültek, majd hirtelen elenyésztek.
Aztán egy hang szakította csak meg a csendet az összeégetett pampán: hörgő, bugyborékoló, nyüszítő hang, néha sikításokkal fűszerezve.
Az idegen sírt!
Draugherit és Revenge elképedve nézték, aztán Draugherit összevonta a szemöldökét és átlépett a lángfalon. Lenézett a teremtményre majd így szólt:
-Ezt nem hiszem el..... Revenge, ez a teremtmény, mostantól a foglyunk és a védencünk, nem engedhetjük el, különben újra megtörténik az, ami Schikaruval, de meg is kell védenünk. Ugyanis nincs értelme.
- MI?!
- Jól hallottad. Az ösztönein kívül ő üres vászon. Engem az ösztönei parancsára nem bántott, hiszen fajtársa vagyok, Te és talán Schikaru is viszont prédának számítotok.
- Te mégse próbálsz megenni minket!
- Mert én uralkodom magamon. És Schikaru is él! A peguni ösztönök is dolgoznak benne.
Keressünk neki egy jó helyet! Aztán majd meglátjuk...
Azzal a lánggömbben tartva az új védencét, elindult...
(Íme egy kép a szimatoló idegenről..) |
Az Idegen
Purple Revenge szerette Schikarut. Mikor egyik nap összetépve, több sebből vérezve, tehetetlenül fekve a fűben akadt rá, eszeveszett haragra gerjedt. Először is elcipelte az orvoshoz, majd visszament a terepre és vizsgálódni kezdett. A megtalálás helyszínétől kezdve haladt és végül egy kisebb részét össze tudta rakni a dolgoknak:
Schikaru egy új lényt talált azon az éjjelen a pampájukon, akit messzebbről látott meg. Valamiért érdekesnek találta, de veszélyesnek is. Ez látszott az óvatos mozgásán és hogy nem tágított egy szűkebb területről. Talán innen látott tisztán. Sokáig figyelte, majd egyszercsak eszeveszett vágtába kezdett össze-vissza, többször elesett, de mindig továbbrohant. Ez kétségbeesett menekülés volt, hiszen minden cél, logika nélkül futott. Purple Revenge aztán megtalálta azt a pontot, ahol az idgen beérte és leteperte Schikarut. Több nyom nem volt, mert a fű is és a föld is fel volt dúrva, össze-vissza volt taposva és karmolva!. Igyekezett nem a vérnyomokat nézni... Azokból nem derült ki semmi és csak felhúzta magát rajtuk.
Amit nem értett, az a támadó nyoma volt: hol eltűnt, hol megjelent, de akkor sem derült ki belőle semmi értelmes.
Idővel kiderült, hogy repülő teremtmény volt az üldöző.
'Ki lehetett ez?' gandolkodott, de nem jutott semmire. Schikaru sebesüléseit nem okozhatta pegazus vagy peguni, azok nem tesznek ilyesmit. Az egyetlen, akiről egy ilyen támadás elképzelhető lett volna, az Draugherit lett volna, de ő sem lehetett. Akkor ki?????
Schikaru nem tért magához estig és így az információhiány egyetlen tettre kényszerítette: kinnmaradni ott, ahol az ismeretlen rátalálhat.
Így az éjszaka ott érte, ahol Schikaru látta meg az idegent tegnap.
Ekkor vette észre, hogy előtte a pampa füve ezüstszínű azon a helyen.
'Ez érdekes, eddig nem is vetem észre'. Megnézte közelebbről is, de végül nem jutott tovább. Visszament egy jó megfigyelőpontra és figyelt.
Az éj legsötétebb részén, mikor már csak például ő látott, hirtelen szárnycsapásokra ébredt. Valaki leszállt előtte az ezüstös szakaszra.
És hihetetlen látvány tárult a szeme elé.
'EZ NEM LEHET' gondolta.
Draugherit áll előtte jó messzire és mohón legelte az ezüstös füvet.
Aztán (hála az égnek azelőtt, hogy nekirontott volna ) rádöbbent, hogy mégsem Draugherit az.
Az ismeretlen peguni is félsárkány kellett hogy legyen, de sokkal zömökebb volt és vastagabb. Volt sörénye és volt szőr a farkán. És valami ismeretlen veszély-érzet áradt belőle.
Purple Revenge nem akart ezzel a lénnyel szembekerülni. Az eltűnés mellett döntött, még mielőtt megfordulna a szél.
Óvatosan elindult onnét.
'Azonnal meg kel keresnem Draugheritet! Ő azt mondta nincs több olyan, mint ő! De minden jel szerint van és az is nyilvánvaló, hogy csakis ő bánhat el vele!'
Eris |
2006.05.02
A jóslat-2.
A mai nap, mikor felébredtem, rögtön öltöztem fel. Rohantam ki a bolhapiacra, majd egy ismerős kis üzletbe. A jósda volt az.
- Jó napot! - Köszöntem a jóshölgynek.
- Áhh, hát tényleg eljött? Akkor, készenáll?
- Persze. - Mondtam.
- A folytatást? Vagy más kérés? - Kérdezte a jós.
- igen, a folytatást kérém. - Majd halk csend borult a kis helységre. A jósgömbben megint színes köd nyújtott élményt.
A történet a délelőtt játszódik, egy szép napos, zöldfüvű mezőn.
-... Naggyából azt mondta az oros, hogy 21.-ére.- Mondta Kyara, a gönyörű kanca.
- Dejó!Tényleg nagyon örülök! - Mondta az odaadó csődör, Eweryn.
- Még nem megállapítható, hogy mien fajta lesz. Te meik fajtát szeretnéd?
- Hát.. Nem is tudom. De lehet, hogy Peguni lessz..
- Igen... De nekem mindegy. Az a lényeg, hogy egészséges legyen.
- Persze, az a fő! De... Gondolkoztál már néven?
- Nem még nem. - Felelte Kyara - És te?
- Nemtudom. Ezt majd eggyütt eldöntsük. Na meg a gazdiknak is van beleszólásuk...
- Igen, igazad van. - Kyara lehajtotta a fejét, s legelni kezdett.
- De ugye most nem szomorkodsz? - Kérdezte Eweryn.
- Nem... Csak éhes vagyok...
- Akkor jó.
Kék, piros, majd zöld füst, s egy másik jelenet játszódott le előttünk.
- Eweryn! Azt hiszem, szülnöm kell!
- Rendben van! Jól érzed magad?
- Persze... Persze.
Kyara lefeküdt.Szülni kezdett. Épp addig láttuk a szülést, hogy ne bírjuk megállapítani, mien fajta a kiscikó.
- Ezt a sors így akarta. - Felelte a jelenetre a jósnő, majd felállt székéről.
- Remélem máskor is jössz!
- Persze!
Majd felálltam, s kimentem a szobából. |
2006.04.27
A jóslat
A mai napon, amikor felébredtem, egyből a központba mentem. Elmentem egy bolhapiacra, majd bementem egy üzetbe. Az üzlet csupa misztikus dolgokkal volt tele. Pl. Békaszem, denvérszárny, jósgömbök, stb. Ott találtam egy jóst, majd ezt mondtam neki:
- Meg akarom tudni a jövőt Eweryn, és Kyara kapcsolatáról!
- Ennek semmi akadálya.- Ekkor a jósgömbben királykék szín, aztán smaragdzöld köd csapott fel, majd egy két másodperc múlva mint egy moziban, elkezdődött a lejátszás.
Szép, napos idő volt, úgy déltájban a legelőn meg is jelent egy unikornis. Eweryn volt az. Aranyszínű patkójával vágtatott ki a mezőre, s elkezdett legelészni. Utána az erdőből kirepült egy kecses, gyönörű, barna pegazus. Pillangók követték, csodálatos látvány volt. Eweryn párja, Kyara volt az.
- Szia Eweryn! - Eweryn gyorsan lenyelte a fűcsomót, majd hátrafordult.
- Óh, szia édesem! - Felelt vissza Eweryn.
- A kicsinek nem is köszönsz? - Kérdezte értetlenül Kyara.
- H..o..gyy kinek? Szivem, csak mi vagyunk itt!
- Te butus! Itt a hasamban! - Válaszolt vissza kuncogva Kyara.
- Ahhhh.... ÖH..... Ez igaz? - Kérdezte Eweryn
- Hát persze!! - Vágott vissza Kyara.
- Hát... Ez csodás!!!! - Eweryn odament Kyara mellé, s egy puszit nyomott az arcára.
- És.. Mikor? - Kérdezte örülve Eweryn.
- Az orvos még nem tudta megállapítani de....- Aztán elhomályosult minden. Piros, majd sárga köd váltotta fel a vetítést, én pedig felálltam.
- Köszönöm! Máskor is jövök!
- Áhhh.... Én köszönöm, hogy ilyen szép történettel alyándékozott meg....
Folytatás: A jóslat 2. |
2006. 04 . 18
A vezsélyes időjárás.
Ép Khorallal és Ewerynnel sétáltam, mikor felpillantottam az égre. Nem volt valami szép látvány, mivel a napot hatalmas viharfelhő fedte. Eweryn nyöszörgött egyet, ami nem jó jel, mert elég bátor. Khorall is felnyöszörgött, s gyorsan leszállt az égről. Ámulva néztük hárman a viharfelhőt, ami egyre jobban közeledett. Khorall felemelkedett, hogy szárnyával elterelje a viharfelhőt, visszapillantott, jelezvén hogy fél. Sajnálatos módon Khorallt ellepte a viharfelhő, majd sérülten hullott vissza a földre.
- Khorall! Jól vagy, Khorall? - Már hiába is kérdeztem, látszott rajta, hogy nem volt jól. Eweryn sűrgősn odavágtatott Khorallhoz, aki háton feküdt. Eweryn zokon vette . A szeméből hatalmas, kövér könnycseppek csordultak ki, megsiratta legjobban szeretett testvérét.
Másnap sem volt jobb a helyzet, Khorall mindig olyan rosszul volt, mint tegnap, Eweryn meg mégjobban siratta bátyját. A felhők nem tűntek el, s még jobban közeledtek.
- Szólok valakinek, maradjatok itt! - Mondtam féltett lovaimnak.
-Hihetetlen ez az idő! -Mondta a vadőr. - Bevetjük az összes lovat, akik felhőterelők, ha mégsem jön be, sajnos nem tudunk mit csinálni. - Jelentette ki szomorúan a vadőr. - Megyek, szólok nekik! - Mondta, s elviharzott. Sajnos vita alakult ki a gazdikkal, hogy ők nem engedik az állataikat. Ekkor jutott eszembe az ötlet. Egy gazdit elvittem Khoralhoz,hogy nézze meg, s hogy ezt akarja-e a többi állattal is. - Hát akkor?Ha nem engedik, hogy a lovaik, akik összefognak, hogy eltereljék a felhőt... Azt akarja, hogy mégtöbb áldozat legyen? - Be is vált a tervem. A gazdi meghatódott, majd odaadta a lovát. S egy utolsó szóval elbúcsúzott. - De a többiek nem fognak meghatódni...- Jelentette ki.
Harmadnap már nagy veszekedés volt a gazdik közt, hogy ki engedi állatát. - Ha nem engeditek, lehet, hogy mindenki elpusztul! -jelentettem ki. Erre a gazdik meghatódtak, s elengedték állataikat. A lovak fellszáltak, majd elkezdték terelgetni a felhőt. Volt aki visszazuhant, de nem esett baja, s volt aki egészen ügyesen csinálta. Több órás terelés után elértük a célunkat, a felhők elmentek.
- HUUURRRRRÁÁÁÁÁ!!!!! - Zúgta minenki egyből a fülembe. Megkönnyebbülésemre már mindenki nyugodtan feküdhetett le a szálláson.
Írta: Danyel |
[30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
