|
Témaindító hozzászólás
[9-1]
 -Üdv, nektek is! |
 
A dalra Irethék felébredtek. Mivel Ireth is angelid, ismerte a dalt.
-Ismerős. Ezek biztosan Koniék.
Mindennyian odamentek hozzájuk.
-Örülök, hogy itt vagytok.-majd ezzel ők is velük énekeltek. |
Felkeltek.Mint az elinduláskor, most olyan erőszállta meg őket-a romok előtt előtört belőlük a fáradtság, s most tiszta lélekkel indulnak utak.
Elhagyták a romokat.Őket is megzáprorzták az emlékek.Viszont egy okos dolgot találtak ki!Vártak, míg leérnek, majd az emlékekből felgyűlő bánatot és örömet energiává-varázserejükké-formálták.
Az üveg erdőnél felfénylettek-igaz, Vad Szél nem fény elemű, ez angelid vonás-, és énekelni kezdtek.A csendes diadal énekét dalolták, mely kísértetiesen szépen víszhangzott a hegyekről, mégis egyetlen lavina sem indult meg.A dal simogatta a tájat.Miközben a hegyek úgy tetszettek, mintha többszólamban-pedig csak visszaverték a hangot-énekelnének, az üveg erdő, mint magas hangú hangszerek zenekara-trinagulum, fuvola, hárfa stb-hangozta vissza a dallamot.Ez volt az egyik ének a sok angyal dal közül..... |
22-e van. Itt az ideje az indulásnak. Mindenki tudta, mit kell tennie. Aki lemarad, vagy megmukkan, feladja. A többiekért. Bár erről senki nem beszélt, mind féltek a nagy úttól. Elidultak. Már nagyon régóta mentek. Egy emlék sem tört rájuk. Furcsa volt. És ekkor mindenkibe belenyilallt az emlékezés.
Ruby maga előttt látta csikójainak születésének gyönyörű pillanatát. A szeméből könnyek kezdtek csorogni, és ekkor rádöbbent: Nem, most nem szabad. És ekkor hirtelen elkomorodott. Az emlékek elillantak.
Akkor Andúne előtt jelent meg a kép, mikor szüleit megölték az emberek. Arcizma se rendült, hiszen ő minden nap erre gondolt, ezzel nem lehettet tőrbecsalni.
Ireth előtt azok az emlékek jelentek meg, mikor üldözték, bujkálnia, menekülnie kellett. Kicsit lelankadt a mosolya, de semmi más. Az emlékek tovább pörögtak előtte. Most éppen azt látta, amikor rátalált egy unikornis, és csapat, akik meggyógyították sebeit, és általuk új birodalmat alapított. A moslya visszajött, de továbbra is nesztelenül haladtak. Az emlékek pediig tovább pörögtek.
Alig vették észre, hogy megérkeztek! Megálltak az erdő szélétől kicsit beljebb, és sírva egymásra botultak. Vajon a végső cél elérésének örömkönnyei voltak, vagy az emlékek szörnyűségei tették ezt velük? Nemtudni. De megjöttek! |
- Gratulálunk nevelők! - zendült egy hang sehonnan és mindenhonnan. Rejtélyes volt, zengett, zúgott, magasan és elmondhatatlanul mélyen, belengte a torony előtti teret.
- Bátorságotok és lényeitek iránt érzett szeretetetek bizonyságot nyert! Büszkeségei vagytok Birodalmaitoknak! Most eljött az utolsó út, amin végig kell haladnotok....s a versenynek vége! Erőtök utolsó morzsái reméljük elégségesek lesznek, de tartsa bennetek a lelket: közel a cél! Csodás dicsőség vagy csak a verseny befejezésének becsülete - ez mindenképp a tiétek! A jutalmatok sem marad el! Tartsatok ki, és három nap múlva (22-én emberi naptár szerint) induljatok el felfelé, de mikor a hajdani város romjaihoz értek, menjetek nyugatnak! Egy üvegfákból álló erdő a végső cél. Nincs semmi más dolgotok, mint eljutni oda.
Egy ideig csend honolt körös-körül, de aztán a hang halkan, csak a versenyzőkhöz szólva, folytatta:
- De próba itt is lesz. A romoktól az erdőig egy hatalmas havas tér nyúlik. Ott sosem szabad zajt csapni. Soha. Aki ott egy szót szól vagy hangos cselekedet tesz - magára szabadítja Nerouan legnagyobb viharát! És bizony nem könnyű csendben maradni....mert az az emlékezés tere! Sok-sok emléketek vár rátok ott. Mindenkire másmilyenek - kire édes.....kire rémes....Legyen erős a lelketek, gondoljatok arra, hogy eddig mennyi mindenen menjetek keresztül - lényeitekkel együtt! A barátság mindig reménysugár!
Az erdőben találkozunk, ha a Mágia megadja ezt a kegyet! |
Koni mélyen aludt.Vad Szél mellette feküdve őrizte álmát.Gazdáját nézte, s belefeldkezet a külvilágba.
Amikor észrevett Irethéket, elmosolyodott.
-Üdv!Örülök, hogy túléltétek. |
Irethék egy kicsit pihenek, majd újra útra keltek. A törpök kíséretével. Élelemmel i felpekolták maguakat, ha kéne. Végre tényleg elindultak. A törpök azt mondták, sagítenek nekik, végigkísérik őket. Csak egy baj volt. Olyan nagy viharok tomboltak, hogy szegény kis törpök nagy részét elfújta. Ireth ígyhát kénytelen volt utánukrepülni. Hál' Istennek, sikeresen, é a nagy vihar miatt nagyon nehezen visszajuttatta őket. Pedih itt még nem is kellett volna hónak lennie!!!! Döntöttek. Megköszönték a törpöknek a nagy segítséget, és az érdekükben (a törpök érdekébn) visszaküldték őket. A törpök vonakodva, de megértették. Annyira megkedvelték pártfogoltjaikat, hogy végig akarták őket kísérni az úton. De m,égis visszafordultak. Tudták, jobb ha őet sem akadfályozzák "repülésükkel". Nagynehezen elérték a hóhatárt. gészen felvidultak, bár tudták, hogy a legneheze még hátra van. Hiszen a ott, ahol semmi hó, ilyen nagy viharok tombolnak, mi lesz a havasabb helyeket? De nem volt idejük ezen gondolkodi. Tovább kellett haladniuk. Ekkor megjelent előttük egy furcsa szellem-szerű szerzet. Így szólt hozzájuk.
-Gratulálok! Tetteitekkel bebizonyítottátok, hogy nem vagytok önzőek, sem okoskodóak. Végig kísértelek benneteket egész utatokon. Kedvesnek, segítőkésznek ismertelek meg benneteket. Gondoljatok csak vissza az első szakaszra. Saját életeteket kockáztattátok, mégis mjegálltatok egy sérült őzön segíteni. Később kiszabadítottátok varázslat nélkül egy bajbajutott csapattársatokat. És még itt, ezen a veszélyes helyen is életeket adtátok volna egy olyan kis lényért, akit igazán nem ismetetek. Saegítettetek a segítőtökön. És bár tudtátok, hogy nekjtek jobb lenne, ha továbbra is segítenének titeket, mégi az ő biztonságuk érdekében visszaküldtétek őket. Nemes cselekedet volt. Most itt az ideje, hogy ne ti segítsek másokon, hanem rajtatok segítsenek. Én. Odaterepoltállak benneteket a véghelyre.
-Köszönjük, de szerintem jobb lenne, ha gyalogolnánk. Kitolás lenne a többiekkel szemben, akiknek nem jelensz meg, de mégis feljutnak. Nem szeretnénk, ha egy ilyan dolog miatt előnyben lennénk. Bár már egyszer teleportáltak minket, de most, a végszakaszban, úgy érzem, jobb, ha nem tesszük meg.
-Renben van. Érdekes döntés. Hiszen tényleg jobb lenne nektek, ha segítenék. De ha így godoljátok, megértem. Viszlát.-és ezzel a lény eltűnt .
Irethék továnn indultek. A hóhatár fölött, édrdekesmód a vihar sokkal csendesebb volt. Így könnyebben haladhattak előre. Nem tudták, mennyi ideje gyelogolnak, csak mentek előre. És ekkor odaértek a torony elé. Nagyon megörültek, és meghatódtak. Bem,enetk. Az egész verseny alatt nem érezték magukat fáradtnak, de most, itt a végnél az egész verseny fáradságát érezték. De nem törődtek vele. Boldogok voltak, hogy ideértek. Nem tudták, hanyadikok. Ekkor ézrevették Koniéket. Odamentek hozzájuk. |
Elérkeztek a hóhatárhoz.Érdekes módon itt még meleg volt, pedig alig egy centi választotta el őket a fehér takarótól.Koni magára borította szárnyait,Véd Szél pedig mély levegőt vett.Nem szerette a hideget, pláne úgy, hogy még nem is növesztett bundát.
Kicsit megpihentek.Keveset ettek.Jobban emésztenek járás közben, ha csak kevés tápanyagot kell feldolgozniuk.A vihart jelző szél meglendült-utána vagy egy fél órával jelenik meg, közben a szél erősödik-felkeltek és elindultak felfelé.Mindig szélben mentek, minthogy tudják hol van az óriás.Ha elült a fuvallat, letelepedtek és pihentek.Ezzel a taktikával könnyen elkerülhették, de a hegy csúcs egyre közelebb volt, és a hó relytett akadályokat-gödröket-temtett maga alá-néhol egész szakadék tátongott.
Viszont a viharnak jóoldala, hogy a hótömeg is akkor érkezik a hegyre, tehát Koniéknak sose kellett félniük, hogy egy ilyen "hószakadásba" ne keveredjenek.
De a hegy még mást is tartogatott.Különös tehetséggel szivta ki a lényből az enegriát-szirtes csúcsainak köszönhetően.Egyre többször kellett a kis csapatnak kreülgetnie a szakadékokat, szirteket, ezzel lelassítva és kifárasztva őket.
Kifutottak az időből.A szél szinte elsöpörte őket, mire hirtelen leült.z a pár perc volt a vihar előtti csend.Az óriás elkapta őket.Mindent ejtett rájuk a jégesőtől a legnagyobb és kopogósabb vízcsppekig.Közben ismét meglendült a légmozgás, és mintha tornádóba keveredtek volna villámok társasásgában.
Aztán Vad Szél meglátott egy volt kunyhó pincéjét.Vagyis inkább bele esett.Koni utána.Párpercig eszméletlenek voltak, de felébredtek.Nem sérültek meg igazán.Elaludtak, úgy várták a tiszta égboltot.
Amikor felébredtek, már másnapra virradt.A vihar távol volt.A kunyho pincéje jó jel volt!Közel volt torony sem volt messze!De hol van???Gyoran kapaszkodtak felfelé, mostmár függölegesen.a vakító hótól semmit se láttak.Egyszer csak Koni hátra esett.Valamibe beverte az orrát.Felnézett, és látta a torony -egyetlen fekete-tetejét!Hófehér teste szinte láthatatlanná tette, de megvan!!!!!Itt van!!!!!
Most először, az egész verseny farádtsága és a boldogság egyszerre tört ki a lányból.Elsírta magát. betámolygatta az ajtón.Ő mély lélegzetekkel állta meg a sírást, a boldogságot és a fáradtságot.
Megérkeztek! |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
-Üdv, nektek is!
