Quetzal.....Bukephalos.........Tar-Ancalime....és ők ketten.
Kicsi, és kissé reménytelen csapat.
De őket sikerült eddig megtalálni, és ők voltak hajlandóak segíteni.....
És ettől még a csapat szánalmasan kicsinek és gyengének tűnt a feladathoz. Amit elszántan és eddig kudarcot-kudarcra halmozva próbáltak teljesíteni. Heru csapata (vagy immár ménese talán???) folyton tovatűnt előlük, mielőtt beérték volna őket. Néha éppcsak fél órával, néha egy-két nappal tévesztették el a fiatal pegunit, de....képtelenek voltak a nyomába érni..........
Nagyon úgy tűnt, hogy a mágia, amivel Heru kísérletezik, abszolút ismeretlen a számára. És így csak próbálkozik a pokoli energiákkal működő hatalmas teleportvarázslat használatával. Minden cél és következetesség nélkül ugráltak a Birodalom vidékei közt, őrjítővé téve a kutatást utánuk.
Kraven és Bukephalos mindketten viselték a legutóbbi, nagyon szerencsétlenül alakult kaland nyomait............Mantikórforma rémlények uralta kanyonok közé kerültek. Ha Ancalime nincs, Bukephalos ottmaradt volna.....
Kraven szárnyai meg még kevésbé voltak alkalmasak ezután a repülésre.
Nyavalyás helyzet volt, amiben a sok ismeretlen csak még idegőrlőbbé tette Kraven számára a nap nap utáni küzdelmet.
Előre, mindig csak előre.....
Tari Esselana minden kétely nélkül vezette őket, egyre tovább és tovább, és Kraven sokért nem adta volna, ha tudja, hogy mégis miképp képes a nemesvérű lény követni a borzalmas teleportálásokat.
Mondjuk az elmúlt néhány napban a szürke mén gyanítani kezdte, hogy igazából maga Tari Esselana sem tudja pontosan mit is csinál és hogyan képes minderre......
Elhúzva a száját, odakódorgott a vezetőjük oldalához, és fáradtan leheveredett a mereven ácsorgó kanca mellett.
Ezen az éjszakán egy sűrű cserjésekkel megáldott erdőszélen aludtak, millió és millió patak csörgedezésével körbeölelve. A többiek már álomba merültek, de Kraven nem tudott megnyugodni.
Túl sokáig katonáskodott, túl sokáig volt kicsi csapatok vezetője, a nagy hadvezérek parancsai alatt elnyomva, hogy ne gyanakodjon.....
- Mondd, mi történt a Birodalommal? - kérdezte végül halkan, félig lehunyt szemekkel nézve a remegő vizecskéken táncoló csillagfényt.
- Mire gondolsz, Kraven? - kérdezte higgadtan, semlegesen a másik.
- Ne nézz bolondnak.....Valami nincs rendben. Ezt kristálytisztán látom, ha a saját életem rejtély is előttem, hatalmas foltokban. Minden vidék, amin átkeltünk....régi varázst sugároz. Olyan régit, mintha.....mintha egy korábbi korból ragadt volna itt. Ahol felébredtem, ott is...minden varázs, pedig ott még több is volt....réginek tűnt.....És minden vidék olyan kihalt! Nem ilyennek kellene lennie....ugye?
Tari Esselana egy pillanatra hihetetlenül megfeszült.
- Miért titkolózol előttem? - kérdezte egyre gyanakvóbban Kraven, felnézve a kanca arcára.
Amaz nagyot sóhajtott.
- Mert nem tudom mit mondjak el neked. Úgy, hogy ne omolj össze.
Kraven megpróbálta legyűrni a rátörő feszültséget.
- Azt hiszem jobb lenne, ha elmondanád...
A kanca lassan bólintott.
- A Birodalmat elhagyták. És lezárták. Mint valami....kincsesládát. Amit utána elfelejtettek.... - susogta alig hallhatóan.
Kravenben megállt az ütő.
- Micsoda?! Mi??? - hörögte, azátn gyorsan hátranézett a többiekre, de azok még mindig aludtak. Feltápászkodott, és közelebb húzódott a makacsul őrködő lényhez.
- Ki? Ki tette? És miért?!?! - sziszegte, le nem véve a szemeit Tari Esselana arcáról.
- Ugyan ki tehette volna? Az Úrnő. Ki más? És miért? Honnan kellene tudnom? - felelte keserűen és kelletlenül a kanca.
- De....de....mikor történt mindez? És....és....te...én....meg a többiek...és Heruék....Mi itt vagyunk....Mások....?
A fehértestű lény röviden, komoran biccentett.
- Jól gondolod. Jópáran itt vagyunk...És rengeteg lény....nem.................
A kanca vizslatva végighordozta a szemeit a sűrűségen a táboruk mögött. Aztán felnézett a csillagos, sötétkék égre.
- Hogy mikor történt? Szerintem senki se tudja. Nem volt okunk a határokat keresni. Sokáig. Volt itt is épp elég teendő. Ha valaki el akart valahova jutni, az általában a Birodalom egyik pontjáról történt egy másikra. És ez teljesült is. Aztán....a mágia változni kezdett. Majd egy napon...azt vetted észre, hogy minden olyan...mesterkélt.....Majd minden....megmerevedett. ÉS távoli lett. Mintha megfagyott volna az idő. A saját erőinket magunkban hordva tovább éltünk, de............a tájak.....Minden megváltozott.
- És az Úrnő? Vagy Eris???
- Nem tudok róluk. Mire észbe kaptam...maroknyi eriszi maradt csupán a közvetlen közelemben. Kapcsolatban velem. Akkor indultam el. Aztán....sorra vesztettem el mindenkit. Mintha...képtelen lennék megtalálni a társaim, a társaink....Nem értettem mi történt. Aztán eszembe jutottak a hozzád hasonlók. Akikről tudtam hol kellene keressem őket. És elindultam tiértetek. Téged találtalak meg. És egy másik lényt, de ő úgy döntött egyedül keresi tovább a megoldást.
Kraven megütközve bámult a fehérködfoszlány-szín alakra.
- Micsoda? Te....voltaképp egyedül voltál???
Esselana csak biccentett.
- Heruék azért is fontosak nekem, mert.....felelősnek érzem magam. Amennyire én tudom....én vagyok a rangidős minden számomra elérhető, megmaradt eriszi közt.
Kraven megrendülve bólintott. Tari Esselana a nevében hordozta önmaga lényegét. Pokoli lehetett a számára magára maradni........
- És....és mit tehetünk, ha Heruék megvannak? Mi...mi lesz majd? - gondolkodott hangosan.
- Az a mágia...ami náluk van...talán....talán.... - bukott ki alig hallhatóan a kancából, távoli-távoli hangon.
Kraven újra azt hitte megáll benne az ütő!
- Mi? Micsoda?!?! Te.....te.....te nemcsak Heruékat akarod megtalálni...Használni akarod azt a varázslatot!!
A kanca vesébe látó pillantással meredt a ménre, szinte átszúrva őt a szemeivel.
- Pontosan. Látom kezdesz kiismerni, Kraven Storm!
|